Az alábbi szöveget nemrég dobtam össze. Eredetileg pusztán egy kommentre szánt válasz volt, aztán meg rájöttem hogy túl jól sikerült és kár lenne érte :)

***

... Amit mondasz, hogy "nem álltunk mégilyen jól bérek tekintetében" önmagában elhiszem hogy igaz - ennek ellenére úgy vélem, hogy ez egy tévedés :) ... Pontosabban a kérdés ilyen (átlagbér felő történő) megközelítését tartom elhibázottnak. Az a gond vele, hogy ebből a nézőpontból nem fog látszani a rendszer esetleges problémája. (Ami ráadásul egy tényleg létező probléma.) Hogy mire gondolok...

 Először is ( nem logikai hanem fontossági sorrend ): szerintem nem az átlagbérrel van a gond, hanem azzal, hogy a jövedelmek alsó sávjában levőknél vannak igen alacsony jövedelmek. És hát, mivel ezek nem is bérjövedelmek általában, így a átlagbér vizsgálatakor ezek nem is mutatkoznak. Hisz nem "bér". Nem jelennek meg a bérstatisztikákban stb. ... Minden fejlett országban vannak olyanok, akik nem bérből él, hanem valamiféle szociális juttatásból élnek. Vagy koldulnak, vagy családjuk tartja el őket, vagy fene tudja miből élnek. ... A hátrányos helyzetűek egy része persze valamilyen mértékben maga is felelős a helyzetéért (bár most nem ez a kérdés) ... de egy részük viszont a egyáltalán nem tehet róla. Aki testi vagy szellemi rendellenességgel születik? Vagy ott van az, amikor valaki ép és egészséges, teljesen munkaképes ... ámda van egy bármilyen okból ellátársra szoruló hozzátartozója. ... De valójában az is elég, hogy ha valaki egy hátrányos helyzetű térségben halmozottan hátrányos családi helyzetbe születik - a kitörés esélye igencsak csekély... Miből élnek mindezek az emberek? Jellemzően nem bérből és fizetésből - hanem valamiféle szánalmas összegű szociális juttatásból. Gondoljunk csak rokkant-járatékra, otthoni ápolási díjra, jövedelempótló támogatásra stb. A bérjövedelmek alsó szegmensével is van gond szerintem, de a sokkal nagyobb gond ez, a nem bérből élők jövedelmi helyzete. ( Mármint nálunk Magyarországon, és most. )

Érdemes persze a bérjövedelmek problémáiról is szót ejtenünk, mert hát ez is része a vizsgált témának. Hadd használjak először durván leegyszerűsített ámde épp ezért szemléletes példát. Legyen egy 10 fős elméletben létező csoportunk, keressen mindegyük 20 fityinget havonta. Ekkor az áltagbér is 20 fitying lesz ugyebár. Legyen a havi megélhetési költsége mindegyiküknek 1.5 fitying. A helyzet az lesz, hogy mindenki megél az áltagbéréből, ha nem is remekül, de "tisztes megélhetés" keretein belül. (Ez van ugyebár egy szocialista típusú elosztásnál ) ... Változtassunk az elosztáson: adjunk egy embernek +5 fityinget, és vegyünk el 5 embertől 1-1 fityinget. Ekkor lesz egy emberünk, aki 2+5=7 fityinges jövedelmével remekül él ... csakhogy lesz "cserébe" 5 olyan emberünk is, akik közben a másfél fityinges létminimum alá kerültek. ... Na most az a bosszantó, hogy az emberiség a javak megtermelésében elég jó ... az elosztással viszont gyakorta gondban vagyunk. A nyugat-európai társadalmak is belefutottak a fenti elosztási problémába - és ők találtak rá "szociáldemokrata" megoldást ... USA társadalma ugyancsak megoldotta... Illetve valójában Mohammed próféta talált rá a problémára először, és ő adott rá először megoldást: azt kérte az igazhitűektől, hogy jövedelmük/vagyonuk 20%-át adományozzák a "rászorulóknak" ... szegényeknek, iskoláknak .... Azaz felismerte, hogy gond van az elosztással (ami az amúgy jól avagy normálisan működő magántulajdon alapú gazdaságból kijön) , és hogy a társadalom normális működéséhez szükség van a gazdaság alapú elosztás mellett egy szociális rászorultság alapján történő elosztásra is. Az a bosszantó, hogy erre egy 500 éve élt muzulmán rájött, és ennek ellenére még a mai fejlett társadalmak se mindíg tudják...

Egyszerűen lesz aki kiszorul a gazdaságból, a termelés alapján történő elosztásból. Vagy mert valamiért nem tudnak termelni, lásd rokkantak. Vagy akik olyasmit "termelnek", amit a társadalom illetőleg a piac valamiért nem akar megfizetni, pedig igazából igencsak fontos és hasznos. Felemlegettem vagy az otthon ápolók dolgát... ők olyasmit "termelnek" (ápolói munka) ami másnak, fizetőképeseknek nem kell ... de aki ápolásra szorul annak meg igen ... és a szociális biztonság is fontos "termék" ám! ... Vagy hogy egy más szempontból kemény példát hozzak: most kapott orvosi nobeldíjat néhány immunológus. Olyan tudományos eredményért, ami úgy néz ki meg fogja menteni kb a rákos betegek 20%-ának az életét. Ezek az emberek NEM gyógyszerkutatók voltak. Egyetemi/akadémiai mókusok, aki ALAPKUTATÁST végeztek - jobban meg akarták érteni az immurendszer működését, önszabályozását ... az vizsgálták, hogyan "állítja le" önmagát az immunrendszer, hogy ne támadja meg saját magát a szervezet... ennek az önszabályozó mechanismusnak a hibás működése vezet az autoimmun beteségekhez. ... Ehhez képest véletlenül belefutottak abba, hogy a rákos sejteket is ugyanezen ön-leállító mechanizmus miatt nem ismeri fel, nem támadja meg az immunrendszer ... és eljutottak oda, hogy az esetek 20%-ában ki tudják részletgesen kapcsolni ezt az önleállító meghaznizmus, és így a szervezet immunrendszere felismeri a rákos sejteket és megtámadja őket. Ezt, amikor elkezdték az immunrendszer ezen szegmensének (önleállító mechanizmus) a kutatását, nem lehetett előre látni. ( Reálisan nézve kb a szénanáthat tüneteinek enyhítése volt várható ettől a kutatástól... ) Ilyen baromságra komoly pénzt egyetlen gyógyszergyár se költene - ezernyi ilyen kutatás volt, amik jó esetben a várható eredménnyel zárultak... rossz esetben meg teljes kudarccal. Nem lehet előre tudni. Most valaki beletalált a tizes körbe...

A gazdaság és a társadalom együtt, egymással szimbiózisban tud létezni. A gazdaság általában elég jól képes szabályozni saját magát (piacgzadaság...) ... viszont a társadalom szempontjából nem jó, ha csak és kizárólag a gazdaság szabályozza saját magát. Ezért (a társadalom szükségletei miatt) szükséges a gazdaság által megtermelt javak valamekkora hányadának nem piaci alapú újraelosztása. ( Kérdés és vitatott, mekkora ez a hányad ... ez valszeg a gazdaság "nagyságától" is függ, egy erős gazdaság annyi javat meg bír termelni, hogy kisebb rész újraelosztásával is kezelni képes a társadalom számos problémáját ... ugyanakkor lehet érdemes ennél nagyobb hányadát osztani "baromságokra" a megtermelt javaknak... hisz ki tudja, mire lesz jó KÉSŐBB egy jobb minőségű oktatás ... vagy épp egy fene tudja mire jó alapkutatás.

A KETTOSMERCE.BLOG.HU alább linkelt cikkére reagálnék:

http://kettosmerce.blog.hu/2015/06/22/izsaki_itelet_orulet_de_van-e_benne_rendszer#comments

 
Ha rövid akarok lenni: a cikk - hülyeség!

Vannak benne értelmes gondolatok is, de agyatlanságok is ... és ha valaki összekever egy tányér kaviárt egy tányér szeméttel, akkor annak lesz két tányér szemete.

Vegyünk először is végig mi hülyeség a cikkben.

1.
A bíróság ugye azt mondta ki, hogy ami történt, az "halált okozó súlyos testisértés" nem pedig emberölés.

Nem szeretnék azzal jönni, hogy a bírók (és az érintett ügyészek és ügyvédek) feltehetően egy (jogi végzettséggel nem rendelkező) újságírónál jobban tudják , hogy egy cselekménynek mi a minősítése.

De ha az újságíró nem tudja, akkor olvasgassa a BTK-t ...

A helyzet rohadtul egyszerű: az emberölés olyan szándékos bűncselekmény, ahol az áldozat bántalmazásnak a célja az illető ember megölése.

Figyeljünk rá: ezt a bűncselekményt SZÁNDÉKOSAN lehet elkövetni, azaz az elkövetőnek AKARNI kell, hogy az áldozat meghaljon. Fel nem foghatom, első fokon miért volt emberölés a tett beminősítése! Az áldozatot bántalmazó rendőrök ugyanis láthatóan nem gondoltak rá (eszükbe se jutott, csak már nagyon későn!) hogy az általuk bántalmazott illető belehalhat abba amit művelnek vele...

Ez pedig pontosan megfelel a halált okozó súlyos testi sértés tényállásának... ez a tényállás ugyanis pontosan az ilyen esetekre van "kitalálva", azokra az esetekre, amikor egy embert bántalmaz(nak), ugyan nem azzal a céllal hogy megöljék, ám az illető mégis belehal abba amit tesznek ellene. Mivel az emberölés szándéka nem volt meg, az ilyen cselekmény jogi beminősítése nem "emberölés" (azaz nem gyilkosság) hanem "halált okozó súlyos testi sértés".

Amúgy az a két tényállá egymás mellett van a Büntető Törvénykönyben, és hasonló büntetési tételek is tartoznak hozzájuk... bár a szándékos emberöléshez némileg súlyosabbak.

Elő lehetne persze rángatni az emberölés gondatlan alakzatát ( gondatlanságból elkövetett emberölés) - de az meg nem "erre való": azt ugyanis kifejezetten gondatlanságból elkövetett cselekményeknél szokás előszedni. (Tipikusan amikor a figyelmetlen autóvezető átmegy piroson, a zebrán és a gyalogoson... )

De ismétlem, ez egy gondatlan "alakzat" ami kizárná bizonyos, csak szándékos bűncselekménynél lehetséges súlyosbító körülmények alkalazását. ( Mármint hogy ami történt azt "bűnszövetkezetben", "különös kegyetlenséggel" stb. követték el.)

Amit én az ügyben jogilag elfuseráltnak érzek: az elsőfok ugye mint "emberölést" ítélte meg a cselekményt, a másodfok pedig mint "halált okozó súlyos testi sértést".

Nem az a baj hogy utóbbi a helyes ... hanem az, hogy ezt az első fok mi a francért nem vette észre!

Magyarországon elég sok az olyan első fokú ítélet, ahol a másodfok ilyesfajta változást is hoz... azaz ahol a másodfok jogértelmezési, jogalkalmazási hibát talál az elsőfok ítéletében.. ez pedig aligha mondható jóféle jogalkalmazási munkának a bíróságok részéről!

Szóval nem az a gond, hogy a másodfok megváltoztatta a cselekmény beminősítését, hanem az, hogy az első fok "nem jól találta el", hogy az adott cselekménynek mi is a helyes jogi minősítése.

2.
Nézzük tovább, nézzük meg egészében ezt az alábbi bekezdést:

" 2010-ben például 1086 feljelentést tettek hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt, ebből 44 esetben lett vádemelés (4%), és a bíróságok az esetek 48%-ban ítélték el a vádlott hivatalos személyeket (ún. váderedményesség). Ezzel szemben 2010-ben a hivatalos személy elleni erőszak miatt tett 802 feljelentés alapján 555 esetben emeltek vádat (69%) és 97% a váderedményesség. A trend lényegesen azóta sem változott: az 2007 és 2013 közötti időszakban a hivatalos személyek által elkövetett bántalmazásoknak csak 2-6%-ában született vád, míg a hivatalos személy elleni erőszak miatt indult ügyek mintegy kétharmadában."

Mi a gond fenti bekezdéssel?

Megint csak az, hogy a szerző elkövet benne egy vészes hülyeséget: feltételezi ugyanis, hogy MINDEN olyan esetben amikor feljelentést tettek "hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt", tényleg meg is történt az a bántalmazás... ( Holott köztudott hogy egynémely előállítottak rutinszerűen feljelentik az ellenük eljáró rendőrt kb mindenért ami eszükbe jut...)

Valójában gyakorlatilag "nem tudható" hogy mennyi esetben történik bántalmazás ( feljelentést tesz-e minden bántalmazott... sikerül-e bizonyítani hogy történt bántalmazás amikor tényleg történt...)

Szóval nem tudjuk. Nincs releváns és elhihető "statisztikai" adat, így nem is lehet róla semmi értelmeset mondani!

Mármint általánosságban.

Egyes konkrét esetekről viszont lehetne és ezekről kellene is beszélni ... ez tényleg az újság és az újságíró dolga. (Volna, csak hát ehelyett lüke általánosításokkal traktál minket.. ja hogy a konkrét ügyeknek kurva sok talpalással utána is kell jármi ... ami nem csak idő, de meló is... amit persze valakinek ki kéne fizetni is, amire nem biztos hogy akad jelentkező. )

3.

Nézzük megint az újságíró mit ír:

"... Hogyan mondhatja a bíró, hogy ha valakit hosszabb ideig vernek ököllel, gumibottal, a gerincét nagy erővel ütlegelik, akkor fel se merül, hogy a dolog az életébe kerülhet, és hogy eshetőlegesen sem merülhet fel az ölési szándék?"

Erre mondhatnám azt (cinikusan) hogy de hát nem ez a delikvent volt az első akit ilyen módon megvertek, oszt a többi mégse halt bele... miért kellett volna feltételezniük hogy "ez" most bele fog?

De bölcsebb ha eggyel tovább olvasunk a BTK-ban (mint az az "újságíró" tette...):

> A gondatlanság
>
> 8. § Gondatlanságból követi el a bűncselekményt,
> aki előre látja cselekményének lehetséges
> következményeit, de könnyelműen bízik azok
> elmaradásában,
> vagy cselekménye lehetséges következményeit azért
> nem látja előre, mert a tőle elvárható figyelmet
> vagy körültekintést elmulasztja.

Ennek az első fele akkor állhatna meg, ha a rendőrökben egyáltalán felmerült volna, hogy a kényszervallatott ESETLEG belehalhat abba amit művelnek vele.

De ez fel sem merült bennük! ... Szerintem ezt a magatartásuk egyértelműen bizonyítja.

A második fele "... mert a tőle elvárható figyelmet
vagy körültekintést elmulasztja..." - na ez húzósabb kérdés, egye fene: ez bizony megállhat.

Ennek ellenére érzésem szerint a helyes minősítés a másik, a másodfok által választott minősítés: a halált okozós súlyos testi sértés.

Mire alapozom ezt?

A dolog fő oka, hogy "ezt szoktak kiszabni" azaz ezt szokta az ilyen és hasonló tényállásoknál megállapítani a bíróság akkor is, amikor nem rendőr bántalmaz valakit, hanem valaki(k) bántalmaz(nak) valaki(ke)t. ... úgy hogy az belehal, de nem az ölés volt az elkövető szándéka (ez eszébe se jutott) hanem "csak" az illető jó alapos megverése.

És hát ha ez a cselekmény minősítése, ez a "szokásos" beminősítése ennek a tényállásnak, akkor ennek kell lenni akkor is, amikor rendőr az elkövető... az hogy rendőr az elkövető ezen nem értem miért változtatna.

( Másik, némileg "jogászkodó" és elég nehezen átgondolható tényező, hogy társtettesi, bűnsegédi funkciók valamint a cselekményt minősítő, súlyosbító tényezők is jobbára csak egy szándékos cselekményhez köthetők csak hozzá.)

***

Van pár gondolat illetve az eset kapcsán ami figyelmet érdemelne. 

Egyik, hogy ugye állítólag nem ez volt az első kényszervallatás, bántalmazás azon az őrsön.

Ennek a "szálnak" nem látom úgy hogy bárki ( katonai ügyészség, rendvédelmi szolgálatok védelmi szolgálata, oknyomozó újságírás ) utána ment volna!

A másik: a cselekmény másodfokon megváltozott minősítése... az ilyesminek a gyakorisága .. bizony ez is érdekes téma.

***

Van valami amit külön sajnálatosnak tartok: hogy egy ilyen idióta cikkel járatja le a "nemetsek tibor" írói álnevű újságíró a portált, ami vélhetőleg fizetett is neki ezért a cikkért... ezért a fércműért.

Ugyancsak sajnálatos, hogy a cikkben foglalt hülyeségek miatt a cikkbe felmerülő valós, fontos mondanivalókat is a szemétből kell így kiválogatnunk.

Könnyebb úgy írnom, ha mások gondolataira reagálok. Motivál. Vagy csak nem tudom megállni hogy ne raagáljak rá :)

> Az iskolarendszer lényege a szisztematikus tanulás.

Nem feltétlenül ez illetve nem csak ez a "lényeg".

- Van ugye a "knowledge" típusú tudás ( ki fedezte fel Amerikát, mi a másodfokú egyenlet "megoldóképlete")

- Van az "ability" jellegű tudás ... (mennyire jól vívsz vagy milyen gyorsan úszol, vagy
milyen jól vitatkozol vagy alkudozol/tárgyalsz ... )

- van egy "knowhow" jellegű tudás (tudni hogy hogyan kell csinálni): szét tudsz-e szedni egy
számítógépet vagy egy adott típusú autómotort (és utána össze is tudod-e rakni úgy hogy
működjön is)  - ugyancsak knowhow egy pályázat megírása sőt akármilyen hivatalos levél megírása is.

***

Namármost: a hazai iskolarendszer hagyományosan az első típusú tudásra (knowledge) koncentrál.

Én be kell valljam nagy rajongója vagyok az amerikai oktatási rendszernek.

Bár bevallom csak távolról csodálom: tanultam róla egykor, aztán olvasgattam a neten beszámolókat olyanoktól akiknek efféle suliba jár a gyereke, sőt beszélgettem ilyen iskolába járó skacokkal ( van szerencsére idehaza is egy ilyen...), beszélgettem olyan barátommal akinek USA-ban járnak a gyerekei iskolába... 

Megjegyzem: a külhonba szakadtak blogjait-beszámolóit olvasgatva azt kell mondjam, hasonló rendszerű-jellegű oktatást látok belopakodni a svájci sőt a német sulikba is - úgy tűnik már csak mi ragaszkodunk itt a jól bevált porosz modellhez :D

Ami engem az amerikai "modellben"megfogott, az két sőt három nyilvánvaló dolog, meg egy
rejtettebb valami.

1.
Nem ragaszkodnak mereven az osztályokhoz-életkori csoportokhoz, az adott területen jobban
teljesítő gyerekeket különösebb szívfájdalom nélkül erősebb csoportba rakják át, az
alulteljesítőket meg gyengébb csoportba...

Így mindenki a szintjének, képességeinek megfelelő csoportban tanulhat ... kevéssé
frusztráló.

2.
Nagyobb hangsúlyt fejtetnek a képességfejlesztésre, illetve az "ability" és "knowhow" jellegű
"területük" fejlesztésére is: az "építs kunyhót","építs meg egy gépet", "rakd össze a
robotot alkatrészekből", "írj számítógép-programot erre az egyszerű feladatra" jellegű
iskolai feladatok elterjedtek ... mint ahogy az is, hogy "szervezd meg az állatkerti
látogatást sőt osztálykirándulást, bérelj autót, buszt, szálláshelyet... "nézz utána ezeknek,
hol lehetne bérelni"-vel kezdve persze...

Hab a tortán hogy sok ilyen feladatot eleve team-munkában adnak ki a gyerkőcöknek... azaz
hogy együtt kell megcsinálniuk .. hogy szokják-tanulják-gyakorolják a "csoportban dolgozást"
is.

/ És ez nem mese, hanem a napi valóság - ott. Vagyis az "ilyen típusú" iskolákban. "Adataim"
részben a II. kerületben, Nagykovácsi felé vezető úton fellelhető "amerikai iskola" néhány
diákjától,másrészt USA-beli egyetemen tanító régi kedves barátomtól-iskolatársamtól
származnak... akinek a gyerekei ott járnak suliba, az egyetem területén levő iskolába... /

3.
Ebben az oktatási modellben igen sok a választható tantárgy, illetve igen nagy a választható
tárgyak aránya az órarendben.( Úgy értem: a gyerekek heti "időbeosztásában" is!)

Nyilván van ami kötelező: angol nyelv, matematika, történelem ( jellemzően főképp amerikai),
némi (asszem osztatlan) természettudomány.. de rengeteg a választható tárgy ( dráma,
képzőművészetek, sportok, sakk is akár .. illetve a tantárgyak úgymond "emelt szintű"
változatai )

Persze ez az oktatási modell drága .. drágább mint a magyarországi: szükségképp több tanár
van az iskolában ( egy részük nyilván külsősként, szerződéssel, egy-egy szakterületre akár...
) illetve eleve kevesebb tanuló jut egy tanárra ... 8 diák / 1 tanár arány rémlik nekem
valahonnét.

***

Ha mindenki csak azt tanulja, ami érdekli, akkor hiányos és egyoldalú lesz a tudása.

Éppen ebben rejlik az amerikai rendszer zsenialitása :-)

Rájöttek valamire.. felismerték és elfogadták azt, amit mi idehaza még mindig nagy
előszeretettel és vehemenciával tagadunk:

- hogy tudniillik az a fránya kölyök úgy is elfelejti a tanultak nagy részét ... jómagam is
szomorúan döbbentem rá úgy két évtizeddel az érettségi után, hogy egykori szeretett
tantárgyaim tudásanyagának nagy részére sokkal kevésbé emlékszem, mint azt gondoltam volna és
mint azt elvártam volna magamtól...

Tehát vegyük végig:

1.
Eleve nincs is olyan ember aki MINDENT tudna abból amit elvileg tanítottak neki. ( Legalábbis
ha a szorzótáblánál komolyabb tudásterületről beszélünk, akkor ez így szokott lenni .. a
sikeresen KRESZ vizsgázók sem tudták 100%-ra a KRESZ-t ... )

2.
És ezután jön még majd a felejtés: ha már a KRESZ-nél tartunk: tesztelték, hogy a régóta
vezető, jogosítvánnyal rendelkező sofőrök mennyire emlékeznek a KRESZ-re ... siralmas
eredmények születtek. ( ... érdekes módon még se ez okoz baleseteket!)

3.
Következő tény: hogy a tanultak nagy részére az életben soha nem is lesz szüksége az
embernek.

Ha ezeket végiggondoljuk, akkor le kell essen: tök felesleges azon izmozni, hogy tökéletesre
megtanítsunk tudásterületeket.

Megtaníthatjuk ... pontosabban megtanulhatja a gyerek, merthogy ő az aki "tanul", én azzal
hogy "tanítom" voltaképp csak lehetővé teszem neki, hogy megtanulja, elsajátítsa. (
Szerencsés esetben könnyebbé teszem neki hogy elsajátítsa, mint ha könyvből, internetről,
oktatóvideóból, akárhonnét tanulná meg ugyanezt. Ha könnyebbem, azaz rövidebb idő alatt
kevesebb időráfordítással és kevesebb energia, frusztráció stb. árán tanulta meg ... akkor jó
munkát végeztem. Ugyanakkor nincs olyan, amit pedig sok tanuló és szülő szeretne: hogy én
beletölcsérezem majd a gyerkőc buksijába a tudást... na nem. Én csak egy lehetőséget kínálok
neki .. az hogy megtanulja-e vagy sem, rajta múlik és az ő "munkája" kell hozzá! )

Na de szóval.. vissza az eredeti felvetéshez: tudásterületet mennyire is kell/lehet
megtanítani.

Nyilván van, amit vagy tud az ember (tökéletesen) vagy nem: ha összerakom az autómotort vagy
a számítógépet ( vagy megírom a számítógépes programot) akkor az vagy működik, vagy nem.

Persze itt is vannak mérhető és értékelhető "rész-sikerek" ... de cél és feladat adott:
működik vagy nem működik - azaz sikerült vagy nem sikerült ... igen-nem, fekete-fehér.

( Aztán az, hogy milyen gyorsan készült el a feladat, netán ha értelmezhető: "milyen
minőségben" ... az már egy másik, újabb kérdés.)

Lényeg: van amit "tudni kell" .. és akkor adott, hogy "ennyire" kell megtanítani.

Más területeken a "tudás" nem ennyire exact ... mondjuk szervetlen kémia: mennyire ismerem az
egyes "elemek" tulajdonságait: fontos fizikai és kémiai tulajdonságaikat,
anyag/rácsszerkezetüket különböző körülmények között, fontosabb kémiai reakcióikat,
előállításuk és ipari felhasználásuk alapjait...

Az ilyen jellegű területeket az ember "valamennyire tudja" - "tökéletesen" az az ember sem
ismerte/ismerheti, aki a tankönyvet írta. Biztosan lehetne a témában neki is "újat mutatni" annak valamely speciális részterületén és-vagy aktuális kutatási területén .

És most legyünk őszinték ( aki másnak hazudik az hazug, aki magának, az vészesen lüke...): az
általános- és középiskolai "tantárgya" többsége ilyen, nem tökéletesen ismerhető hatalmas
tudásterület!

Lehet azon agyalni, hogy mi is az amit fizikából-kémiából-biológiából .. vagy éppen
földrajzból vagy történelemből ... ne adj isten: irodalomból ... ismerni kell és érdemes.

De már az erre vonatkozó álláspontok is jócskán eltérőek lesznek ... a szakma "nagyjai" is
némileg mást fognak ezekről gondolni ... és ha megnézzük hogy az egyes országok evvel
foglalkozó szakemberei milyen döntést is hoztak, mármint arról hogy mi kerüljön be náluk a
"tananyagba", akkor is érdekes eltéréseket fogunk látni.

Ne értsetek félre, nem akarok én senkit utánozni, majmolni - mindössze szeretem megnézni,hogy
"mások hogyan csinálják"... " Minden ember fölöttem áll, jobb nálam valamiben. Abban amit
tanulok tőle! - Ralph Waldo Emerson"

De vissza a tudásterületekhez:
- sem az nem definiálható exact módon mit kéne tudni
- sem az nem biztosítható, hogy ezt tényleg "tudják" is a tanulók
- az viszont egészen bizonyosra vehető hogy a tanultak egy (jelentős) részét el fogják
felejteni...

Akkor ezek ismeretében mennyire van értelme 100%-os vagy azt megközelítő tudásra törekedni?

Ez, innét nézve, még azoknál a tantárgyaknál-tudásterületeknél is felesleges és buta dolog,
ahol egyáltalán értelmezni lehet a "tananyag" határait :)

( Színjáték, képzőművészet, irodalom, mozgókép, sportágak meg ugye eleve nem is teljesen
ilyenek ... )

***

Az amcsi oktatási modell felismerte, hogy a "tudományterület" jellegű tantárgyaknál úgysincs
tökéletes tudás. ( Sőt nem is definiálható tökéletesen hogy mi is, meg ugye ott van az a
fránya felejtés is. ) Plusz még valami: ha egy dolgot nem tanult meg a diák ami később
kellene neki: semmi vész, úgy is megtanulja, bepótolja később, amikor kell neki!

Ezért az amcsi oktatási rendszer nem is stresszeli sem a tanulókat, sem a tanárokat, sem
magát a rendszert(!) azzal hogy efféle területeken tökéletes tudásra törekedne, ezt erőltetné
vagy számon kérné.

Ehelyett beéri avval, hogy megismertet-megmutat a területről részeket, dolgokat a tanulóknak
... megpróbál valami rálátást adni a területre úgy általában nekik.

Aztán ezt számon is lehet kérni ( valamennyire) - de lehet többet érünk avval, hogy ha
felkérjük a tanulókat, hogy tartsanak kiselőadást Marie Curie, Tesla, Giodano Bruno életéről
és munkásságáról, majd kritizálják meg egymás elődadásait ..

***
Késő van, és holnap ( ma ) délután még oktatni is szeretnék, úgy hogy egyelőre itt befejezem,
ha valaki elolvasta, már megérte leírnom :)